Az IDHungary nem szakmai platform – sokkal inkább egy inspirációs gyűjtőhely, ahol szubjektív alapon válogatott magyar projekteket, alkotókat és tárgyakat mutatunk be. A posztok, válogatások és történetek mögött személyes szempontok, megérintő vizuális világok és szerethető részletek állnak.
A háttérben kis csapatként működünk: Kinga elsősorban az anyagok összeállításáért felel, a fiúk pedig véleményezéssel, stratégiai ötletekkel és a kommunikációs felületeken való jelenléttel segítik a munkát. Így, bár különböző mértékben veszünk részt a tartalomkészítésben, minden, ami itt megjelenik, közös szűrőn megy át – és ez adja az IDHungary hangját.
A megjelenésért senkitől nem kérünk pénzt, hirdetéseket pedig kizárólag átgondolt szűrés után, értékalapon vállalunk. Nyitottak vagyunk az együttműködésre – különösen olyan kezdeményezésekkel, márkákkal vagy szakemberekkel, akiknek a missziójában mi is hiszünk.
Célunk, hogy az IDHungary egy olyan hely legyen, ahol felújítás, építkezés, vásárlás előtt állók, vagy egyszerűen csak esztétikára nyitott érdeklődők minőségi, hazai példákat találjanak – olyanokat, amelyek mögött valós, elérhető szereplők és megvalósítható ötletek állnak.

(indító ötletgazda)

(társalkotó)

(társalkotó)